Top 5 tévedés az okosotthonnal kapcsolatban

Lakást vásárolnál? Összeszedtük az okosotthonokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és tévhiteket. Tévedés, hogy minden eszköz az okosotthon előnyére válik.

Mobillal vezéreljük

Bár kétségtelenül hasznos, a mobillal – vagy egyéb okoseszközzel – való vezérléstől még nem lesz igazi okosotthonunk. Ezeket inkább internetre kapcsolt otthonoknak, úgynevezett Connected Home-nak hívjuk. Attól lesz egy otthon igazán okos, ha reagál a benne lakókra és ezek a reakciók a lakókra vannak szabva. Itt nem kell egyből bonyolult dolgokat elképzelni, elég csak a hétköznapi rutint jelentő feladatok kiváltását. Ilyen például a redőny felhúzása, éjjeli fény kapcsolása, ha épp kimegyünk nassolni hajnalban, vagy éppen a fűtés szabályozása nyitott ajtó, ablak esetén. Ezek az alap automatizálások, amiken felül persze rengeteg lehetőségünk van, olyanok is, amikre mi magunk nem is gondolunk, arra ott vannak a rendszerek tervezői.

Drága

Az való igaz, hogy ha okosotthont tervezünk, akkor számolnunk kell pluszköltséggel, azonban ez az évek alatt sokat változott. Míg korábban az ingatlanépítés költségének akár 20-30%-át is elvitte, addig az emelkedő kivitelezési díjak miatt ez mára 10%, vagy éppen az alá csökkent. Ennek oka egyrészt az egyre olcsóbbá váló technológia, illetve, hogy egyre több megoldás jelenik meg, ami jelentős versenyt eredményez. Manapság már szinte pár tízezer forintért lehet venni kezdő készleteket, amikkel bizonyos automatizálásokat meg tudunk valósítani. Bár sokan úgy gondolják, hogy a gazdagok játékszere, egyre többen kezdenek el foglalkozni a témával, akiknél számít a költséghatékonyság. Ennek több oka is van; egyrészt mert ők is kényelemre vágynak, másrészt hosszú távon ezek az automatizálások energiát tudnak spórolni.

Úri mulatság, nincs sok értelme

Az okosotthon nemcsak az életünket könnyíti meg, hanem akár az életvédelemben és az ingatlan állagvédelmében is mentőöv lehet. Vannak olyan rendszerek, amik képesek figyelni a napi rutinjainkat, így például egy a nagyszülőknél telepített rendszer jelez, ha anomáliát tapasztal. Ilyen lehet egy éjszaka a hálóban indult mozgás, ami nem ott fejeződött be. Ilyenkor első körben a rendszer megkérdezi a lakót, hogy minden rendben-e, amire ha nem érkezik válasz, akkor képes értesíteni a hozzátartozókat, vagy éppen a hatóságot. De vehetjük az ingatlan védelmét is, hiszen ez gyakran használt, alapnak tekinthető funkció: ha rendelkezünk valamilyen árnyékolóval, akkor a rendszer képes ezt vihar előtt bevonni, így megóvva az esetleges sérüléstől. Vagy konyhában, fürdőben, pincében elhelyezett vízbetörés-érzékelő segítségével képes áramtalanítani az érintett részeket, jelezni a lakónak és akár ellenlépéseket tenni: szivattyú elindítása, vízvezetékek elzárása.

Csak építkezéskor lehet kialakítani

A fejlődő és egyre olcsóbbá váló technológiának köszönhetően manapság már nem csak az építkezés során lehet okosotthont kialakítani, bár tény, hogy ilyenkor a legkönnyebb. Manapság egyre népszerűbbé válnak a különféle vezeték nélküli rendszerek, melyek ráadásul megfizethetőek is. Ezért az ún. retrofit kialakítás mára elég jó alternatíva és viszonylag korlátok nélkül telepíthető bárhova. Fontos azonban a megfelelő rendszer kiválasztása, hiszen a rádiós kommunikáció érzékeny a külső zavarokra: mindenki ismeri a szomszéd wifije esetét. És ha már wifi, érdemes nem ezt választani otthonunk vezeték nélküli alapjának, hiszen ezt a technológiát nem erre találták ki. Helyette elérhető többek között a Zigbee, vagy a Zwave, mint népszerű megoldások.

Ez is valami újkeletű hóbort, majd eltűnik a süllyesztőben

Az okosotthon, vagyis inkább az épület-automatizálás igénye egyidejű az elektromos hálózat kialakulásával. Már a kezdetek kezdetén is születtek olyan megoldások, amik egy egy feladatot automatán oldottak meg. Persze ekkor még ez nem volt triviális és a költsége is az egekben járt. De az alapok megvoltak, elég csak a most 100 éves lépcsőházivilágítás automatára gondolni, amely első lépés volt az otthon automatizáció felé. Mára már sokkal jobb a helyzet, és gyakorlatilag pár ezer forintért meg tudunk oldani egy hasonló problémát. A ma népszerű épület- vagy otthonautomatizálási rendszerek is már több tíz, húsz, vagy éppen harminc évvel a hátuk mögött kínálnak a mai napig magas szintű megoldásokat.

Forrás: ingatlan.com